Dödölle egy régi magyar paraszti étel, amely főként Nyugat-Magyarországon, különösen Göcsej és Őrség vidékén vált ismertté. Egyszerű alapanyagokból készült, mégis laktató fogás volt, amely jól illeszkedett a falusi háztartások életéhez.
A dödölle régi magyar paraszti étel, főleg Nyugat-Magyarországon népszerű.
Alapanyagai egyszerűek: burgonya, liszt, hagyma és zsír.
A burgonya elterjedése után vált igazán közkedveltté, sok változata ismert.
Egyszerű alapanyagok
A dödölle története több száz évre nyúlik vissza. Régen a szegényebb paraszti családok konyhájának egyik fontos étele volt, mert a hozzávalók – burgonya, liszt, hagyma és zsír – könnyen elérhetők és olcsók voltak. Gyakran készítették olyan időszakokban, amikor kevés hús állt rendelkezésre, ezért a mindennapi étkezések fontos része lett.
A burgonya magyarországi elterjedése után – főként a 18–19. századtól – vált igazán népszerűvé. A gazdasszonyok sokféleképpen készítették: volt, ahol pirított hagymával ették, máshol tejföllel, túróval vagy akár húsos ételek köreteként tálalták. Íme, egy cukkinis variáció.
Ügyesség is kellett hozzá
A dödölle különlegessége, hogy bár egyszerű étel, elkészítése ügyességet kíván: a főtt burgonyából és lisztből sűrű masszát kell készíteni, majd kis darabokat szaggatni belőle és hagymás zsiradékon megpirítani. A mai napig sok magyar tájegység hagyományos étele, és fesztiválokon is gyakran találkozhatunk vele.
De miért éppen dödölle?
A dödölle elnevezésének pontos eredete nem teljesen bizonyított, de több magyarázat is ismert. A legelfogadottabb magyarázat szerint a szó hangutánzó eredetű lehet: a „dödöl”, „dödörög” régi magyar tájszavakhoz kapcsolódhatott, amelyek valamilyen puhaságot, gömbölyded formát vagy gyúrt, nyomkodott állagot fejezhettek ki. A név jól illik az ételhez, hiszen a dödölle kis, szabálytalan, puha burgonyagombócokból áll.
Egy másik elképzelés szerint a név a dúdolásra, gyermekmondókákra emlékeztető hangzásból alakult ki, mivel a régi falusi nyelvben sok étel kapott játékos, kedves hangzású nevet.
A dödöllének egyébként sok táji elnevezése is volt:
ganca (főleg az Alföldön és más vidékeken),
krumpligánica,
cinke,
A „dödölle” szó különösen a Dunántúlon, főként Zala és Vas vidékén vált ismertté, és mára szinte összeforrt a zalai konyhával.
Forrás, szerző: blikk.hu