Eljátszott a gondolattal, mihez kezdene a média nélkül Sebestyén Balázs. A rádiós műsorvezető bevallotta, hogy nem lenne könnyű számára új pályát találni, de egy szakmát mégis el tudna képzelni. A Rádió 1 szerda reggeli adásában Sebestyén Balázs a műsorvezetőtársaival, Rákóczi Ferivel és Ráskó Eszterrel arról beszélgetett, mi történne velük, ha egyik napról a másikra megszűnne a rádiós karrierjük.
A műsorban egy elképzelt helyzetet vázoltak fel, amelyben minden munkalehetőségük eltűnik, így új megélhetés után kell nézniük. Sebestyén Balázs önkritikusan fogalmazott:„Minden megszűnik, bezárják a rádiót, nincs fellépés. Valamiből meg kéne élni… Nagy bajban lennék, mert minden szakmának beszóltam már. De, mondjuk, taxisként ellennék azért” – mondta.
A beszélgetés során a többiek is végiggondolták a lehetőségeiket. Rákóczi Feri esetében például a Velence környéki élethez illeszkedő munkák vetődtek fel, míg Ráskó Eszter számára a korábbi, civil foglalkozása tűnt reális alternatívának – írta a story.hu.
Sebestyén Balázs végül arra jutott, hogy bár nehéz lenne a váltás, valószínűleg mindannyian találnának új irányt: „Én azt gondolom, hogy azért mindannyian megállnánk a helyünket úgy is, ha soha többet nem rádiózhatnánk.”
Nem először került szóba a váltás
A műsorvezetőt korábban is foglalkoztatta már, mi történne, ha véget érne a médiakarrierje. Több alkalommal beszélt arról, hogy hosszú évek után a kiégés érzése sem ismeretlen számára. Egy korábbi megszólalásában így fogalmazott: „Én is számtalanszor eljutottam oda, hogy kiégtem. Tíz éve mondjuk, hogy nem vagyunk burnouton… dehogynem.”
Forrás, szerző: blikk.hu