A University of Reading kutatócsoportjának a kutatásában harminckét fiatal felnőtt vett részt, akik két különböző reggelit próbáltak ki: az egyik diót tartalmazott, a másik nem. Ezután hat órán keresztül kognitív feladatokat végeztek, hogy kiderüljön, befolyásolja-e a dió a szellemi teljesítményüket – írja a Roadster a Food&Wine cikke alapján.
Az eredmények meglepően egyértelműek voltak: azok a résztvevők, akik reggelijükhöz diót is ettek, gyorsabban reagáltak a feladatokra, és a nap végére jobb memóriateljesítményt mutattak, mint azok, akik nem fogyasztottak belőle.
A dió rendszeres fogyasztása számos egészségügyi előnyt kínál. Gazdag omega–3 zsírsavakban, polifenolokban, antioxidánsokban, valamint E- és B-vitaminokban, sőt, egy kevés természetes melatonint is tartalmaz. Ezek az összetevők együttesen segítenek csökkenteni a szervezet gyulladásait és az agyban kialakuló oxidatív stresszt. A szakértők szerint a hozzávaló nemcsak javítja az agyi vérkeringést, hanem támogatja az idegsejtek közötti kommunikációt és elősegíti az agy alkalmazkodóképességét is.
Vagyis az eredmények alapján a dió segít abban, hogy az agyunk frissebb, éberebb és rugalmasabb maradjon.
A reggeli órákban érdemes fogyasztani
A kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy különösen reggel érdemes diót fogyasztani. Ébredés után az agy még „üres tankkal” indul, ezért ilyenkor különösen fontos, milyen tápanyagot kap. Ha a reggeli nem hirtelen vércukor-emelkedést, hanem tartós energiát biztosít, az agy délelőtt sokkal kiegyensúlyozottabban és hatékonyabban működik.
A vizsgálatban már napi 50 gramm dió – ez nagyjából hét-tizenegy egész szemnek felel meg – elegendőnek bizonyult a kedvező hatás eléréséhez.
A diót számos formában beilleszthetjük az étrendünkbe: fogyaszthatjuk önmagában, megszórhatjuk vele a zabkását, belekeverhetjük joghurtba vagy turmixba, de remekül illik tésztákhoz, salátákhoz és sült zöldségekhez is.
Forrás, szerző: velvet.hu