Dübörög a közélet Magyarországon, így tehát dübörög mellé a Lájkok Ligája is, az Index pártelnököket követőszám szerint megversenyeztető cikksorozata. A közösségi oldalak egyre nagyobb részt hasítanak ki a pártok rivalizálásából – gondoljunk csak a Harcosok Klubjára vagy a Digitális Polgári Körökre –, így könnyen lehet, hogy aki jól használja az online platformokat, az előnyhöz juthat a 2026-os választásokon is.
Bár a júliusi közélet évek óta a Bálványosi Nyári Szabadegyetem – köznapi nevén Tusványos – köré és az arra adott ellenzéki reakciók köré összpontosul, a 2025-ös nyár természetesen bőven hozott változást. Nevezetesen Magyar Péter 80 napos országjárásba kezdett, Tompos Márton lemondott a Momentum elnöki tisztségéről – viszont amíg hivatalosan nincs meg a tisztújítás és az új elnök, nagy valószínűséggel Rózsa András személyében, addig Tompos marad a ligában –, a Fidesz–KDNP a Harcosok Klubja után megalapította a Digitális Polgári Köröket, az MKKP a Balaton körül tüntet, Csokival erősít, és spórol a Hegyvidéken, miközben Kövér László leborotválta a bajszát – amelyet Orbán Viktor talált meg.
És akkor itt még ki sem tértünk például Azahriah véglényezésére, Majka campusos botrányára, a Kneecap kitiltására vagy éppen arra, hogy már Tusványoson is szivárványos zászlókkal, áthúzott pártlogókkal és Népszabadság-pólóval hackelik meg a zenekarok a koncertjeiket, miközben a fesztiválok legtöbbjén szinte már kötelező jelleggel kerül elő a koncertek közben a „mocskos Fidesz” skandálás (amiből kreatívan m.csk.s f.d.sz lett, melynek a megfejtése a „macskás fadísz”). Szóval zajlanak az események, nézzük, ez hogyan mutatkozik meg a pártelnökök közösségi oldalain és követőbázisának számain.
Forrás, szerző: index.hu