A Balatonfüredi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki a Quimby korábbi dobosa, Medve Ákos ellen. A körözési parancsot az adatbázis szerint július 24-én adták ki a zenész után. A rendőrség hamis magánokirat felhasználása miatt keresi a zenészt.
Medve Ákos jelenleg már nem tagja a Quimbynek, de alapítóként a zenekar korai időszakában fontos szerepet játszott a csapat életében, amely a mai napig Magyarország egyik legismertebb alternatív rockegyüttese – írja a Blikk.
Kiszel Tünde
Kiszel Tünde és a szerettei álomnyaralásra utaztak el Ciprusra, azonban végül horrorba fulladt az élményük, és a vakáció teljesen másképp alakult, mint azt előre eltervezték. A naptárdíva a nővérével és lányával, Hunyadi Donatellával utazott el, azonban már az első nap rosszul indult, ugyanis Kiszel Tünde lebetegedett.
„Sajnos rosszul indult a nyaralás! Első nap belázasodtam, valószínűleg a légkonditól! A tenger jótékony hatásának köszönhetően rövid időn belül jobban lettem!” – árulta el a Borsnak. Ezután azonban megpróbálták teljesen kiélvezni a nyaralást, ráadásul még a lánya születésnaphát is kint ünnepelték meg, ami remekül sikerült. A hazafele után aztán újra jött a feketeleves.
„Ki volt írva, hogy 4 órát késik, aztán, hogy 6 órát... Ez borzasztó, itt ragadtunk a ciprusi repülőtéren. Hulla fáradtak vagyunk, szerdán már sok dolgunk lenne. Ez az időszak mindig sűrű, de igyekszem még egy rövid nyaralást beiktatni, hiszen imádom a nyarat!” – árulta el egyenesen a repülőtérről.
Schmuck Andor
Az egész országot megrendítette július 14-én a tragikus hír, miszerint Schmuck Andol elhunyt. Már korábban is tudni lehetett, hogy súlyos betegséggel küzd, hiszen erről nyíltan beszélt, azonban most kiderült a halálának a pontos oka is, valamint kitűzték a temetése dátumát is – értesült a Blikk. Információik szerint Schmuck Andor testvére, Balázs már megkapta a halottvizsgálati bizonyítványt,amelyet akkor adnak ki, ha az orvos megvizsgálta és véglegesítette a halál okát.
„Ha akarja, a dokumentum tartalmát a testvér nyilvánosságra hozza, ha nem, akkor titok marad, ez rajta áll” – fogalmazott az informátoruk. A politikus egyébként korábban már megváltotta előre a saját sírhelyét. Közben pedig az is kiderült, ki állja a ceremónia költségeit: Schmuck Andor személyes jó barátja, Mága Zoltán hegedűművész vállalta az anyagiakat.
„Schmuck Andor személye Mága Zoltán számára nemcsak szakmai, hanem baráti értelemben is kiemelkedő jelentőségű volt. A Tisztelet Társaságának elnöke, Barabásné Erika asszony a napokban személyesen látogatott el az irodánkba, ahol a temetés ügyében is egyeztetés történt. Mága Zoltán – az Andor iránti tiszteletből és barátságból – felajánlotta, hogy a temetés méltó megszervezéséről teljeskörűen gondoskodik. A búcsúztatásra 2025. augusztus 15-én, 14:00 órakor kerül sor a Fiumei úti sírkertben” – adott tájékoztatást a Liszt Ferenc-díjas hegedűművész menedzsmentje.
Forrás, szerző: velvet.hu