82 éves korában meghalt a legendás billentyűs, aki egykor Elvis Presley-vel is turnézott. David Briggs a múlt hónapban hunyt el Alabamában – számolt be róla a New York Times. Testvére megosztotta, hogy David halálát veserák szövődményei okozták.
A 82 évesen elhunyt David Briggs nagy név volt az amerikai zenei életben, hiszen olyan híres előadókkal dolgozott együtt, mint a rock 'n' roll királya, Elvis Presley, vagy olyan countrysztárok, mint Dolly Parton és Johnny Nash. Az alabamai Muscle Shoalsban kezdett el zongorázni különféle slágerekben, majd a 60-as években Nashville-be ment, hogy zenészként dolgozzon. 1964-ben Tommy Roe kísérőzenekarában játszott, amikor az amerikai énekes és dalszerző a Beatles első amerikai koncertjét nyitotta meg. A következő évben pedig először dolgozott együtt Elvisszel egy stúdióban – írja a Daily Star.
Elvis mellett lett ismert
David zongorázott a világsztár 1966-os Love Letters című kislemezén, jól működtek együtt. Innentől kezdve egészen az énekes 1977-ben bekövetkezett haláláig együtt dolgoztak. David 1969-től az énekes TCB nevű zenekarában is játszott. A TCB turnézott Elvisszel és David a halála után is fellépett néhány rendezvényen.
Hosszú pályafutása során David számos kiváló zeneszámon dolgozott, köztük Dolly Parton Coat Of Many Colors és Jimmy Hughes Steal Away című dalán. Emellett olyan nagy cégeknek írt és hangszerelt reklámdalokat, mint a KFC és a Coca-Cola.
Forrás, szerző: blikk.hu