Vasárnap reggel óta több tízezer ember áll tömött sorokban Ferenc pápa sírjánál a Santa Maria Maggiore-bazilikában, miközben a Szent Péter téren százötvenezren vettek részt a Pietro Parolin által bemutatott vatikáni misén.
A hívek hajnalban megkezdték a sorban állást a Santa Maria Maggiore-bazilikánál, amely reggel héttől nyitotta meg kapuit. A bejáratnál a bazilika főpapja, Rolandas Makrickas fogadta az első belépőket.
Sokan egy szál fehér rózsával érkeznek,
mivel Ferenc pápa gyakran azt vitt a bazilikában őrzött Szűz Mária-ikonhoz. A fehér rózsa az elhunyt pápa által tisztelt Lisieux-i Szent Teréz jelképes virágaként ismert. A pápa sírjáról készített első felvételeken szintén egy szál fehér rózsa látható. A sírkövön egyszerűen a Franciscus, azaz a Ferenc név szerepel latinul.
A beléptetést eredetileg fel akarták függeszteni a vasárnapi misék idejére, de a nagy sor miatt a szertartások alatt is látogatható Ferenc pápa sírja.
Délelőtt a sorban állás átlagos időtartama két óra körüli volt. A sírnál pár másodperc ideje van mindenkinek a megállásra. A Santa Maria Maggiore kisebb bazilika, mint a Szent Péter, így a tömeg haladását többször megállították a torlódás miatt. A tervek szerint a bazilikát este lezárják, az időpontot a sorban állók számához igazítják.
A gyásznak szentelt időszak miséjét Pietro Parolin bíboros mutatta be a Szent Péter téren, aki a pápa haláláig szentszéki államtitkár volt. Vatikáni adatok szerint
legalább százötvenezren hallgatták beszédét.
Forrás,szerző: portfolio.hu