Nagy Márton bejelentette: a DM, a Rossmann és a Müller sem ússza meg az árrésstopot
Europethrob hírek ', Belföldi hírek

Kibővítené az árréscsökkenéssel érintett termékek listáját Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és ennek hatására már nem csak az élelmiszereket fogja érinteni a kormány intézkedése – derül ki a tárcavezető által posztolt videóból.

Nagy először általánosságokban beszélt a bővítésről, mint mondta, háztartási cikkekről, pipereárukról van szó, konkrétumok szintjén ez szerinte a mosószereket, mosogatószereket, tusfürdőket, babaápolási termékeket, pelenkákat érinti.

Emellett az érintett üzletek körét is bővítik, elsősorban a drogériákkal, tehát az árréscsökkentést kötelező lesz alkalmazni a DM, a Rossmann és a Müller üzleteiben is.

Nagy Márton úgy véli, hogy ezek a termékek nagyban felelősek az áremelkedésekért, így az inflációért is. A miniszter szerint egyes esetekben akár 30 százalék fölötti árrések is előfordulnak.

A mostani videójában Nagy Márton láthatólag pontosítani kívánta azt, amit a legutóbbi kormányinfón már elmondott. Akkor még a konkrétumokról kevésbé tudott nyilatkozni, azzal ütötte el a kérdést, hogy nem szokott DM-be vagy Rossmannba járni.

Az árrés mostani szabályai május 31-ig maradnak a terv szerint, arról nem tett ígéretet a miniszter a kormányinfón, hogy ezt a dátumot majd kitolják-e, azt azonban már bedobta, hogy akár további élelmiszerekre is érvényessé válhatnak a korlátozások.

Forrás,szerző: hvg.hu