Árrésstop: mutatjuk, hol emelkedtek az árak
Europethrob hírek ', Belföldi hírek

Az árrésstop bevezetését követően megindult a találgatás, hogy vajon a cégek elkezdenek-e "keresztárazni", vagyis megpróbálják-e behozni a veszteségeiket azokon a termékeken, amelyeket nem érint a kormányzati árkorlátozás. Ugyancsak érdekes, hogy az árrésstopos termékek ára milyen tendenciát követ, hiszen az emelkedés a beszállítók drágítását jelenti. Megvizsgáltuk, hogy az árrésstop első hetét követően (vagyis március 24. után), mely termékek árai növekedtek. Találtunk pár érdekes tételt.

Az árfigyelőben a március 24. és április 2. között 3 693 olyan terméket találtunk, amelyek mind a két időpontban megtalálhatók voltak a boltok polcain. Ezek közül

737 termék (20 százalék) ára csökkent valamilyen mértékben,
2629 termék (71,2 százalék) ára nem változott,
és mindössze 327 termék (8,9 százalék) drágult.
Az árfigyelőben külön jelzik, hogy az egyes termékeknek az adott boltlánc egységeiben mennyi a minimum és a maximum ára. Több esetben csak előbbi módosult, ami vélhetően valamilyen akció kivezetését jelentheti egyes üzletekben, nem pedig rendszerszintű átárazást.

A nem árrésstopos termékek esetében nem tudhatjuk, hogy beszállítói áremelés történt vagy a kiskereskedelmi lánc drágított, azoknál viszont, amelyek érintettek a kormány árkorlátozásával, aligha lehet kétségünk, hogy a beszállítók kezdeményezték az emelést. Mindez ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy a termelők ne vették volna figyelembe a kormány kérését, ugyanis lehetnek olyan, hosszabb távú szerződések, amelyben bizonyos áremeléseket előre beleírtak a felek.

Joghurtok
Az árrésstopos termékek közül a joghurtok emelkednek ki, mivel ezeknél korábban különösen magas volt az árrés. Bár az intézkedés bevezetését követő első héten már több esetben is áremelkedést rögzített az árfigyelő – ezek mértéke 1 és 21 százalék között szóródik, az árfigyelőben található 328 különböző joghurt közül a drágulók aránya mindössze 9 százalék, vagyis egyáltalán nem lehet általános tendenciáról beszélni a joghurtok esetében sem.

A néhány emelkedő árú termék közül kiemelkednek a Danone natúr- és gyümölcsjoghurtok, amelyek főleg az Auchanban és a Sparban drágultak

Tejfölök
Az árfigyelőben 99 különböző tejföl árát vizsgáltuk meg ezek között vannak sima és laktózmentes, 12 és 20 százalékos zsírtartalmúak is. Mindössze 6 termék ára emelkedett, 49-é pedig csökkent.

Az Auchanban forgalmazott Abaúj tejföl 20 százalékos zsírtartalommal és 450 grammos csomagolásban a legnagyobb mértékű, 54 százalékos áremelkedést produkálta. A Sparban elérhető Nádudvari félzsíros, élőflórás tejföl (12 százalékos, 330 grammos) 35 százalékos drágulást mutatott. A Pennyben megvásárolható, 20 százalékos zsírtartalmú Sissy tejföl (450 gramm) 5 százalékkal lett drágább, míg az Auchanban kínált Zott Primo tejföl azonos zsírtartalommal és 330 grammos kiszerelésben 7 százalékos áremelkedést könyvelhetett el.

Trappista
A megvizsgált 120 trappista közül (darabolt, szeletelt, tömb, laktózmentes és sima), 12 termék drágult és 45 lett olcsóbb.

Az Auchanban forgalmazott Tolle laktózmentes trappista sajtok közül a 125 grammos, szeletelt változat ára 29 százalékkal, míg a 700 grammos, felezett kiszerelésé 52 százalékkal nőtt. A Tesco kínálatában a magyar darabolt trappista sajt 13 százalékkal lett drágább, a Pennyben kapható Sissy felezett változatának ára pedig 11 százalékkal nőtt. A Lidlben elérhető Milbona márkájú, 700 grammos trappista sajt 7 százalékkal drágult, míg az Auchan saját márkás, szeletelt verziója 6 százalékos áremelkedést könyvelt el.

Tejek
A tejeknél is hasonló arányokat láthatunk: a 150 termékből mindössze 10 ára emelkedett és 72 csökkent.

A Spar Szeretem ESL tej 2,8 százalékos zsírtartalmú változata 19 százalékkal drágult, de ennél is magasabb, 32 százalékos áremelkedést regisztráltak az Auchanban kapható Abaúj dobozos tej esetében.

Az Auchan saját márkás 1,5 százalékos ESL teje 7 százalékkal, míg a Magic Milk laktózmentes tej 8 százalékkal került többe. A Sparnál a Mizo laktózmentes változat 9 százalékos drágulást mutatott, ezzel szemben a Tesco kínálatában szereplő Magic Milk termékek ára csupán 3 százalékkal emelkedett. A Pennyben és a Sparban forgalmazott UHT tejek – mint például a Sissy és a Riska – csak minimális, 1–2 százalékos áremelkedéssel érintettek.

Húsok
Az árrésstoppal érintett húsok közül 53-nak csökkent az ára és 25-nek emelkedett a 166 megfigyelt temékből.

A csirkecomb esetében az S-Budget termékek 4–5 százalékkal kerültek többe, míg a védőgázas csomagolású friss változat ára 11 százalékkal emelkedett. A csirkemellfilék közül a Master Good márka 10 százalékos drágulást mutatott az Auchanban. A csirkeszárnyaknál mindössze 1 százalékos áremelkedést regisztráltak. Az egész csirkék esetében a tanyasi friss változat ára 9 százalékkal nőtt, míg a Spar és Tesco termékei csak enyhe, 1–3 százalékos drágulást mutattak.

A pulykamellfilék ára mérsékelt ütemben emelkedett: a Gallio termék 6 százalékkal, az Auchan Kedvenc 3 százalékkal drágult, míg más márkák esetében az áremelkedés 1–2 százalék között mozgott.

A darált sertéshúsok között az S-Budget 900 grammos kiszerelése 21 százalékkal, a Húsfarm terméke pedig 14 százalékkal drágult. A sertéscomb ára többnyire stabil maradt, 1–2 százalékos növekedéssel, kivéve a Kedvenc Hentese terméket, amely 9 százalékkal lett drágább. A sertéskarajok ára vagy nem változott, vagy legfeljebb 1 százalékkal nőtt.

Bár piaci forrásokból lehet hallani, hogy egyes beszállítók megpróbáltak árat emelni, a fenti számok alapján ezek a próbálkozások vagy nem voltak tömegesek, vagy nem voltak sikeresek. A kérdés, hogy milyen áremelés az, amely kiválthatja a kormány reakcióját, amely korábban azt mondta, hogy ha kell, beavatkoznak a beszállítóknál is.

Nem árrésstopos termékek
A nem árrésstopos termékek árazása mutathatja, hogy beindult-e a keresztárazás. Megnéztünk néhány nem alapvető terméket, amelyek esetén képet kaphatunk erről a gyakorlatról.

Kávé
A kávéról tudni kell, a kedvezőtlen brazil időjárás miatt globális drágulás várható, amelynek már lehet hatása a hazai árakra is, azonban a vizsgált időszakban egyáltalán nem a drágulás dominált a boltokban. A 141 őrölt kávé közül csak 18 drágult és 24-nek csökkent az ára.

Az Auchanban az „Auchan Kedvenc” saját márkás, 100 százalék arabica őrölt kávé ára több mint a duplájára nőtt, míg az eszpresszó változat ennél is drasztikusabban, 130 százalékkal drágult. A Spar prémium kínálatában, például a Douwe Egberts Omnia és a Lavazza márkák esetében 25 és 33 százalék közötti áremelkedések voltak jellemzők. Hasonló trend figyelhető meg a Tescónál is, ahol a TS Crema Ground Coffee ára 33 százalékkal, illetve az Aldinál, ahol a Classico márkájú őrölt kávé 30 százalékkal lett drágább.

Növényi italok
A növényi italok mint termékcsoport azért lehet érdekes, mert ezek a tejek helyettesítő termékei, viszont nem vonatkozik rájuk az árrésstop. 175 termék közül 30 drágult, és csak 7 lett olcsóbb.

Az Auchanban például az Alpro cukormentes zabital és mandulaital ára 20-25 százalékkal nőtt, míg a Tescónál a zabital és a kókuszital ára 13 százalékkal emelkedett. A Joya termékek szintén drágultak, a Tescóban 6 százalékkal, míg a The Bridge márkánál csak 2 százalékos árváltozás volt tapasztalható.

Tészták
Tésztákból 243 terméket vizsgáltunk, amelyből csak 18 drágult, de voltak jelentősebb áremelések. 21 lett olcsóbb, több szintén jelentős mértékben.

Az Auchan sajátmárkás termékei, az Auchan Kedvenc tészták például 61 százalékkal drágultak, míg az Ürömi Arnold márka négytojásos tésztái az Auchanban 12 és 28 százalék közötti áremelkedést mutattak. A Spar sajátmárkás négytojásos tésztái a legnagyobb, 80 százalékos árnövekedést mutatták, míg a Barilla termékek itt 43 százalékkal kerültek többe. Az Aldinál a makaróni 54 százalékkal, a Pennyben pedig a San Fabio fusilli durumtészta 26 százalékkal drágult.

Ásványvizek
213 ásványvíz közül 17 drágult és ugyanennyi lett olcsóbb.

Az Auchanban volt a legnagyobb drágulás: a sajátmárkás Auchan Kedvenc Primavera ásványvizek ára 28 százalékkal, míg a Pannon-Aqua termékeké 64 százalékkal emelkedett. A Spar esetében a Mizse ásványvizek 14 százalékkal, a NaturAqua 25 százalékkal drágult. Az Aldi és a Spar is 20 százalékos áremelkedést mutatott a Szentkirályi márka esetében. Összességében az Auchan volt a leginkább érintett, különösen a Pannon-Aqua termékeknél, míg a Spar és az Aldi mérsékeltebb, de szintén számottevő drágulást mutatott, főleg a hazai márkák körében.

Forrás ,szerző: portfolio.hu