Alsómocsolád a Hét Patak Gyöngye Natúrpark szívében, Baranya megye északi csücskében, erdők és tavak ölelésében fekszik. A kitűnő természeti adottságokkal rendelkező kistelepülés, - az élővilág sokszínűségét biodiverzitás díjakkal elismerve-, számos látnivalóval, érdekes és ismeretterjesztő programokkal, szálláslehetőségekkel és nagy-nagy vendégszeretettel várja az ideérkezőket.
A neolitikumban és később a római korban település is állt itt, bizonyítják az i.e. 79 - i.sz.169-ig származó leletek. Mint helységnevet, ”Mocholay” először 1294-ben egy oklevél említi úgy, mint a Veszprémi Apátság egyik jobbágy faluját. A falu területén az ókortól a középkorig különféle népcsoportok telepedtek meg és sokszínű kultúrájuk lenyomatát hagyták itt.
A település életében voltak jó és rossz időszakok. A XIX. században fejlődött, volt ipara mezőgazdasága, iskolája, papja, orvosa közel ezer lelket számlált. A XX. század közepétől a század utolsó évtizedég a szerepnélküli települések sorába süllyedt lélekszáma abban az időben háromszázharminc alá süllyedt. Az itt lakók mégis megőrizték természeti és épített környezetüket, ápolták hagyományaikat, megőrizték közösségüket, megtartják elszármazottaikat Az önkormányzatok megalakulását követően a község önálló hivatalt hozott létre, melyhez öt évvel ezelőtt további négy település csatlakozott, ezzel közigazgatási székhellyé vált. Jelenleg 377-en lakják.
A községnek van jövője! A jövő ugyanis, nem az itt élők számától, hanem cselekvőképességétől függ. Alsómocsolád felismeri s megbecsülni saját értékeit, melyet képes megmutatni. Befogadja mindazt, ami számára hasznos, amit az emberi szellem napjainkban bárhol alkot.
2010. évben az Európai Vidékfejlesztési és Falumegújítási Munkaközösség által kétévente meghirdetett Európai Falumegújítási Díjért folyó versenyben. 30 európai település közül, „a kiemelkedő minőségű, fenntartható, komplex, falufejlesztésért” Európai Falumegújítási díj-at nyert.