Dunaújvárosi Ipari Kikötő
Dunaújváros, 2407 :Dunaújváros, Kikötői Duna szakasz

Dunaújváros, 2407 :Dunaújváros, Kikötői Duna szakasz

Dunaújvárosi kikötő 1954-ben kezdett működni. A dunaújvárosi vasmű építésének szükségességét Széchenyi István fogalmazta meg 1842-ben, aki William Tierney Clark angol mérnöknek 1942. április 5-én írt levelet. A Duna kereskedelmét szerette volna növelni. 1831-től a Vaskapu irányába a hajózási feltételeket javították, csatornát indítottak 1846-ban.

1950március 6-án döntöttek három lehetőség közül: Szalki-sziget dunapentelei kikötője, Kisapostagi-sziget kikötőjének építése, Kisapostag alatti területen dunai kikötő építése. A Szalki-sziget északi részét jelölték ki a munkálatokra, tervek szerint a déli részen drótkötélpályát vezettek a vasműhöz. Az Állam Ipari Tervező Intézetet keresték meg a dunaújvárosi kikötő megtervezésével. Amit el is fogadtak 1950március 8-án.

TassonDunapentelétől 10 kilométerre kezdődtek el a munkálatok, a soroksári Duna-ágnál. Keszonokat úsztattak a zsilipkapun keresztül a vezérárokba. 1951 novemberében már három szekrény keszton lett leültetve, 1952 júniusára végeztek az összes 53 darabbal.

1953-ban az építés szüneteltették 1954 tavaszáig. 1957-ben a Mahart a kikötőt a vasműnek átadta, ezt a döntést hibásnak vélik a kikötő tovább fejlesztése miatt. Ugyanebben az évben kezdte meg működését a Szalki-szigeten a ruhagyár, ahol 300 fő kezdett dolgozni. 2005-től egy vállalkozó szálloda építésének céljából vásárolta meg a kikötő igazgatóságának épületét, amiben 1957-től ruhagyár működött.

A kikötő iparivá lett kiépítve, a másik dunai oldalon való folytatása abba maradt. Tervek szóltak ellenben a Szalki-sziget személyszállítására vonatkozólag is, a mezőgazdasági termékek vízi kereskedelme miatt szintén szükségesnek vélték a további fejlesztéseket a dunai részen. 1954június 1-jén adták át a dunaújvárosi kikötőt, ahol 1954 júliusától kezdtek dolgozni.

Jeges dunai árvíz károkat okozott a kikötőben az 1950-es években a jeget, ami a Dunát felduzzasztotta, a Magyar Honvédség ágyúval robbantotta fel.

Magyar Állam megvette 1954-ben a Meszhartnak oroszok által tulajdonában levő részét. Megalapítva a Magyar Hajózási Részvénytársaságot MAHART 1955január 1-jén.

1977-ben helyreállították a 6-os jelzésű uszályállást.

Rajna–Majna–Duna-csatorna kiépülésével a hajóforgalom növekedett 1990-es években. Ennek következtében igénnyé vált ivóvíz vételező hely létrehozására. 1998-ban kiváló eredményt ért el a kikötő a megnövekedett élelmiszer szállításával. 185 000 tonna búzaárpakukoricarepcenapraforgó berakására került sor. Gabonalerakó konténert kezdtek használni. A dunaújvárosi kikötőben rakodtak árpa, malátamárványporpapírbálaszója, búza, cementműtrágya, napraforgó, zsákos árpazsákos malátakukoricapelletolivin, kukorica termékeket.

2001-ben növekedett a hajózás az Al-Dunán.

E-mail cím: horgasze@invitel.hu
Telefonszám: +3625411781