Fő tér
Szombathely, 9700 Szombathely, Fő tér

Szombathely, 9700 Szombathely, Fő tér

Szombathely szellemi és kulturális központja, a Fő tér

Szombathely városának fura alakú Fő tere már a 13. században, hasonló formában, azaz háromszög alakban terebélyesedett el, akkor még a városfalain kívül. Tartottak itt vásárokat, piacokat, de akkoriban a Berzsenyi tér volt a város központja, mára azonban a Fő tér lettSzombathely szellemi és kulturális központja, valamint a fiatalok kedvelt találkahelye. 

A felújított Fő tér

Fő téren jelentős alakításokat és felújításokat 2000-ben és legutóbb 2006-ban végeztek, de a középkori alaprajzát továbbra is őrzi. 2000-ben a Szentháromság-szobrot, amely Hudetz Jánosalkotása, visszahelyezték az eredeti helyére a Fő tér nyugati végébe - előtte a székesegyházelőtt állt - így egyfajta ellenpontja a nem túl vallásos ihletésű Faunok szoborcsoportnak

2006-ban egy igen jelentős felújításon esett keresztül a tér, és a jelenben további tervek is születnek, hogy Szombathely belvárosa tovább szépüljön. A megújult téren található még a római korra emlékező Császárkő, továbbá kapott egy új szökőkutat, új burkolatot és padokat. A tér növényzete hangulatossá teszi a sétát a szintén felújított műemléképületek között.

Séta a Fő téren

A Fő téren a 13-as számú ház a legrégebbi épület a Szegedy-ház, amelyet Hefele Menyhérttervei alapján 1784-86 között építettek. A téren főként klasszicista, barokk és eklektikus stílusban épültek az épületek, és érdemes is néhányat kiemelni közülük.

A 7-es számú ház 1860 körül épülhetett az épület lépcsőházában áll egy barokk stílusúSzent Flórián- szobor. Közvetlenül mellette a 8-as számú házban működött a Szentlélek gyógyszertár, melynek bútorzata, berendezése védelem alatt áll.

Tovább sétálva a 15-ös szám alatt  látható ez eklektikus stílusú néhai püspöki Zöldfa Vendégfogadó épülete, amely a 19. században még barokk stílusban tetszelgett.

A tér 25-ös barokk stílusú házának homlokzatán láthatunk egy kis fülkét, melyben egy 1820 körüli Immaculata-szobrot csodálhatunk meg.

A 29-es szám a valaha Savaria-szálló épülete áll, melyet szintén barokkból eklektikussá alakítottak át.

Kígyó Patika épülete a 31-es szám alatt látható, a patika pompás berendezése szecessziós stílusjegyeket visel magán, amely egyediségéből kifolyólag védett. Az épületet egyébként a feltételezések szerint Rauscher Miksa építész tervezte.

A 40-es számú házhoz kapcsolódik a mindenévben megrendezésre kerülő Bloomsday 3 napos rendezvénye, hiszen ez a Bloom-ház épülete, melyet James Joyce, akinek szobra a ház előtt meg is található, regénye tett híressé, miszerint a főhősének, Leopold Bloomnak ez a ház a szülőháza.

Érdemes betérni a Fő tér 3-5 alatti OTP Bank ügyfélfogadó fiókjába is. Na persze, nem hiteltartozást befizetni, hanem megcsodálni az tér üveg padlóburkolata alatt látható római kori város kivilágított darabját.