Ami ma nekünk természetes, száz éve még jócskán világcsodának számított. Jegyet váltunk és beülünk egy elsötétített terembe, vagy csak odaheveredünk a nappalink kanapéjára és nyomogatni kezdjük a formatervezett távkapcsolót, s a csoda minden alkalommal újra és újra megtörténik.
Nagykanizsán a „mozizás” története 1896-ban kezdődött Hoffmann Soma úr és csodagépének megjelenésével. Az 1920-as évek közepén megkezdődtek AZ állandó kőszínház építési munkái, melybe a város azon AZ áron kapcsolódott be, ha AZ épület a színi szezonon kívül városi moziként funkcionálhat. Így készült el 1927-ben a Városi Színház és Mozi Medgyaszay István építőművész tervei alapján. Homlokzati freskói színpadi jeleneteket ábrázolnak a Bánk Bán, a Falu rossza és a János Vitéz című darabokból.
A nagykanizsai mozihoz és Magyar János nevéhez kapcsolódik, hogy 1930-ban Budapest után a kanizsai mozi volt AZ országban a második, ahol hangos filmeket vetítettek. Az épületben a 90-es évek közepéig működött mozi, jelenleg kiállítások, színházi előadások, koncertek helyszíne.
A Városi Színház és Mozi közelében állt a 90-es évek elején lebontott Krajcáros mozi, amit Tetvesnek is hívtak, hiszen AZ emberek nemcsak egymással keveredtek, hanem a plüss huzatú székekben otthonra lelt tetvekkel is. A moziba AZ akkori 8-10 éves gyerekek különféle trükkökkel próbáltak bejutni, mivel pénzük nem volt. Egy csapat gyerek székpakolásban állapodott meg a jegyszedő Macával.