A pécsi székesegyház eredete a római birodalom korába nyúlik vissza. A mai altemplom alapfalait a IV. század végén rakták le, majd a VIII-IX. században nyugat felé megnagyobbították. Az eredeti templom Szent István király idejében azáltal alakult altemplommá, hogy föléje építették a mai szentélyt. Valószínűleg ebből a korból származik a két nyugati torony is. A középkorban még két toronnyal látták el a templomot. A gótika idejére esik a kápolnák kialakítása.
A 19. század elején Pollack Mihály, a század végén pedig Friedrich von Schmidt tervei alapján nyerte el mai külső formáját. Belső freskói Székely Bertalan és Lotz Károly művei. Orgonája a 100. Angster-orgona. 1993-ban a pápa basilika minor rangra emelte a székesegyházat.
2000-ben gyögyörű kovácsoltvas kaput kapott a bazilika. 2009-ben találták meg Janus Pannonius sírját, melyet ma az altemplomban tekinthetünk meg,
Belépő:
A Pécsi Székesegyház ingyenesen látogatható, lelki elmélyülésre, imádkozásra bárki számára nyitva áll.
A csatolt táblázatban szereplő Ft/fő áron az alábbi szolgáltatásokkal tudjuk kiegészíteni látogatást. (képernyő jobb oldalán)
· Díszkivilágítás a Bazilikában
· Csoportok részére 4-6 perces orgonajáték, egyéni látogatók részére minden egész órakor. (előzetes jegyváltást követően)
Az első orgonajáték időpontja 10:00 az utolsó 16:30
· Altemplom megtekintése
· Jézus Szíve kápolna megtekintése
Kiegészítő információk:
6 éves korig a belépés ingyenes.
Diákjegy 6 év fölött, diákigazolvánnyal rendelkezők, nyugdíjas jegy pedig nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők részére vásárolhatók.
A családi jegy maximum 5 főre érvényes. 4 fő látogatása esetén minimum egy személynek, gyereknek/diáknak, 5 személy látogatásánál 2 gyereknek/diáknak kell lennie. A nagycsaládosok a családi jegyen felül 10% kedvezményben részesülnek.
Csoportos jegy 10 főtől érvényes
A Pénztár jelenleg a Dóm Kőtárban üzemel, itt lehet jegyet váltani.
Az átmeneti időszakban nem áll módunkban eurót és bankkártyát elfogadni.
A pécsi székesegyház eredete a római birodalom korába nyúlik vissza. A mai altemplom alapfalait a IV. század végén rakták le, majd a VIII-IX. században nyugat felé megnagyobbították. Az eredeti templom Szent István király idejében azáltal alakult altemplommá, hogy föléje építették a mai szentélyt. Valószínűleg ebből a korból származik a két nyugati torony is. A középkorban még két toronnyal látták el a templomot. A gótika idejére esik a kápolnák kialakítása.
A 19. század elején Pollack Mihály, a század végén pedig Friedrich von Schmidt tervei alapján nyerte el mai külső formáját. Belső freskói Székely Bertalan és Lotz Károly művei. Orgonája a 100. Angster-orgona. 1993-ban a pápa basilika minor rangra emelte a székesegyházat.
2000-ben gyögyörű kovácsoltvas kaput kapott a bazilika. 2009-ben találták meg Janus Pannonius sírját, melyet ma az altemplomban tekinthetünk meg,
Belépő:
A Pécsi Székesegyház ingyenesen látogatható, lelki elmélyülésre, imádkozásra bárki számára nyitva áll.
A lenti táblázatban szereplő Ft/fő áron az alábbi szolgáltatásokkal tudjuk kiegészíteni látogatást.
· Díszkivilágítás a Bazilikában
· Csoportok részére 4-6 perces orgonajáték, egyéni látogatók részére minden egész órakor. (előzetes jegyváltást követően)
Az első orgonajáték időpontja 10:00 az utolsó 16:30
· Altemplom megtekintése
· Jézus Szíve kápolna megtekintése
Nyitvatartás:
Hétfőtől szombatig: 9:00 - 17:00
Vasárnap: 12:00 – 17:00