Pécs város területe a római kor óta, közel 2000 éve folyamatosan lakott. A korábban itt élő népek, az egymást követő, vagy éppen egymás mellett élő kultúrák kiemelkedő emlékanyagot hagyományoztak ránk. Ezek között különös helyet foglalnak el a későrómai ókeresztény temetőemlékei, melyek a mai belváros északnyugati részén, a Székesegyház környékén maradtak fenn, átvészelve sok évszázad viharait.
Sophiane (a római kori Pécs) városának és temetőjének régészeti kutatása több száz éve folyik. Az előkerült leletek alapján körvonalazódott a város és az ettől északra, a Mecsek hegységlejtőin elhelyezkedő temető területe. Sophiane városának közössége a 4. században jelentős számú sírépítményt (kápolnát, sírkamrát, épített sírokat) emelt. Az emlékek mind építészetileg, mind művészileg páratlan alkotások, amelyek 2000 óta az UNESCO világörökség részét képezik.
Gosztonyi Gyula régész-építész már a 20. század elején javasolta a Cella Septichora ókeresztény sírépítmény feltárását, a sírkamrák föld alatti összenyitását és turisztikai célú hasznosítását. 2004-2006-ban a Regionális Fejlesztési Operítív Program "Pécs világöröksége, turisztikai vonzerő fejlesztése" című projekt keretében elnyert 1,5 milliárd forintos támogatás lehetővé tette ennek az álomnak a megvalósulását. Így 2007-től a Cella Septichora LátogatóKözpont és föld alatti régészeti lelőhely részeként megcsodálható a Korsós sírkamra a Péter-Pál sírkamra, a Nyolcszögű sírkápolna, a III.IV. XIX. és XX. számú sírkamrák.
Látogatható emlékek
Cella Septichora
A hétkaréjos későrómai épület az egész Duna vidéken egyedülálló alaprajzú, a 4. században épült .4-6 méter mélyen, az egykori római járószintre ereszkedve láthatjuk a falakat, melyek néhol 2 méter magasan is megmaradtak.
Péter-Pál sírkamra
A 4. századi épület a temető központi részén állt. Föld alatt helyezkedett el a sírkamra a sírral, fölötte épült a kápolna. A sírkamra gazdagon kifestett falait és dongaboltozatát csodálhatjuk meg.
Korsós sírkamra
Az egykor kétszintes építmény alsó szintje. a sírkamra látogatható, melynek oldalfalait geometrikus és növényi ornamentikából álló díszítés borítja. Nevét a falba mélyített fülkében látható kancsó és pohár ábrázolásról kapta.
III. sz. sírkamra
Felszíni építmény valószínűleg nem állt felette. Boltozata beomlott, szarkofágjának tetejét a sírkamra egykori kirablói összetörték.
XIX. sz. sírkamra
A 2004-ben feltárt sírkamrában két sírládát találtak.A két sírt csak egy téglarács választotta el egymástól, mely az odatemetettek összetartozására utal. A felszíni kápolna elpusztult.
XX. sz. sírrkamra
Az itt talált 3 sírláda közül az egyik belülről vakolva és festve volt. Az ásatáskor előkerült nagy mennyiségű freskótöredékből ítélve az egykori felszíni kápolna is festett lehetett.
Nyolcszögű sírkápolna
A 4. század végére a Sophiane temetője valószínűleg megtelt, így a korábban talán keresztelő kápolnának emelt épületet alakították át sírkamrává. Legmagasabb megtalált fala 3,8 méter.
Ókersztény Mauzóleum
A kétszintes építmény felső része kápolna volt, az alsó szintje pedig bibliai eredetű falfestményekkel díszített sírkamra. Ma e sírkamra látható.
Ókeresztény temtőkápolna, Ókeresztény sírépítmények (Apáca u. 8. és 14.)
Több ásatás alkalmával előkerült emlék, temetőkápolna, festett falú kettős sír, festetlen sírkamra, egyszerű sír tekinthető meg két helyszínen.
Az Apáca utcai 8. és 14. szám alatt található emlékek egyénileg csak április 1-től október 31-ig, és csak péntek szombat vasárnap látogathatók, kombinált jeggyel. Csoportok számára előzetes egyeztetés alapján a hét további napján is látogatható (a hétfői szünnap kivételével), kombinált jeggyel.
Elhelyezkedés
A világörökségi helyszínek a Székesegyháztól délre, a Szent István téren és környékén találhatók. A Cella Septichora Látogató Központ bejárata a tér felső részén a sétányról, az Ókeresztény Mauzóleum a tér középső részéről, az Ókeresztény temetőkápolna és sírépítmények az Apáca utcából közelíthetőek meg.
Közlekedés
Vasútállomásról és távolsági autóbusz-pályaudvarról
A 30-as, 32-es, 33-as autóbuszokkal, leszállás a Boldogság Háza megállónál, majd onnan gyalog a Janus Pannonius utcán át a Szent István térig ( 4 perc séta) illetve a vasutállomásról még a 34-es, 35-ös 36-os számú autóbuszokkal, leszálláss a Barbakán megállónál, majd gyalog az Esze Tamás utcán át a Szent istván térig (2 perc séta).
Gépkocsival
Legközelebbi parkolás a Barbakán téren és a környező utcákban lehetséges (fizető parkoló).A Szent István térre és az Apáca utcába csak előre megváltott engedéllyel lehet behajtani.
Busszal érkező csoportok
A Barbakán téren kiépített buszöbölben a buszok maximum 10 percre állhatnak meg a le- és felszállás időtartamára.
Belépődíjak:
Cella Septichora, Korsós sírkamra, Péter-Pál sírkamra, Nyolcszögű sírkápolna belépődíjai alább, a mellékelt dokumentumban!
INFORMÁCIÓ A LÁTOGATÁS RENDJÉRŐL
A Cella Septichora Látogató Központ egyénileg ill. csoportosan is látogatható. Tárlatvezetést igény szerint csoportok számára biztosítunk, előzetes bejelentkezést követően, ill. a megfelelő belépőjegy megvásárlása ellenében. A tárlatvezetés ideje kb. 1 óra.
Csoportoknak a torlódás, illetve a várakozás elkerülése érdekében ajánlatos az előre bejelentkezés.
6 éves kor alatt, valamint fogyatékkal élők (+1 fő kísérő) számára a kiállítóhelyek megtekintése ingyenes.
Belépőjegyek a Cella Septichora Látogató Központban válthatók.
A kiállítás akadálymentesített, a mozgáskorlátozottak közlekedését lift segíti.
JELNYELVI TÁRLATVEZETÉS
Sok szeretettel várjuk siket és nagyothalló látogatóinkat a pécsi Világörökség, egy egyedülálló földalatti birodalom megismerésére!
A páratlan régészeti lelőhelyen szakképezett idegenvezetőnk kíséri vendégeinket.
2011-ben havi rendszerességgel meghirdetett időpontokban lesz erre lehetőség.
A séta időtartama kb 45 perc.
Első időpont: 2011. január 15. 15.00 óra
Előzetes bejelentkezés szükséges!
e–mail: pecsorokseg@gmail.com
Tel: 72 /224 -755
Nyitvatartás :
11.01.-03.31.: 10:00 - 16:00
04.01.-10.31.: 10:00 - 18:00
Szünnap: hétfő