A Középkori Magyarország Koronázó temploma
Székesfehérvár, Székesfehérvár, Koronázó tér

z idő el­fe­di a múl­tat, nap­ja­ink te­le­pü­lé­se­in mo­dern vagy akár száz-­két­száz éves épü­le­tek kö­zött jár­va sok­szor ész­re sem vesszük, vagy fur­csa, oda nem il­lő folt­nak érez­zük és nem ért­jük a múlt egy­-egy, haj­da­ni nagy­sze­rű­ség­ét nyo­mok­ban is alig őr­ző em­lé­két. A szé­kes­fe­hér­vá­ri­ak tud­ják és büsz­kék is rá, de a vá­ros­ba lá­to­ga­tó ide­gen szá­má­ra szin­te hi­he­tet­len­nek tűn­het, hogy a fő­tér ke­le­ti szé­lén, a püs­pök­ség tel­ke mel­lett hú­zó­dó rom­te­rü­let a kö­zép­ko­ri Ma­gyar­or­szág leg­fon­to­sabb temp­lo­má­nak, a Szűz Má­ria ki­rá­lyi pré­post­sá­gi temp­lom ma­rad­vá­nya­it őr­zi. A temp­lom ala­pí­tó­ja ma­ga az ál­lam­ala­pí­tó Szt. Ist­ván volt, akit itt te­met­tek el, és aki­nek ha­lá­la után 1543-ig, a vá­ros tö­rök kéz­re ke­rü­lé­sé­ig min­den ma­gyar ki­rályt e fa­lak kö­zött ko­ro­náz­tak meg. Az ala­pí­tón és fi­án, Szt. Im­re her­ce­gen kí­vül még ti­zen­négy ma­gyar ki­rály, szá­mos ki­rá­lyi csa­lád­tag, va­la­mint kü­lön ki­rá­lyi kegy­ből szá­mos elő­ke­lő­ség nyu­go­dott fa­lai kö­zött.

 

Az épü­let je­len­tő­sé­gét bi­zo­nyít­ják nagy át­épí­té­sei: új­já­é­pült a XII. szá­zad­ban, ami­kor Ist­ván ki­rály 1083-ban tör­tént szent­té­a­va­tá­sa után meg­kez­dőd­tek a ki­rá­lyi te­met­ke­zé­sek a temp­lom­ban. Kö­vet­ke­ző nagy át­ala­ku­lá­sa a XIV. szá­zad­ban volt - a fi­ágon ki­halt Ár­pád-­ház trón­ján An­jou Ká­roly Ró­bert, az Ár­pá­dok nő­ági le­szár­ma­zott­ja, nyil­ván­va­ló­an az­zal is hang­sú­lyoz­ni kí­ván­ta az ál­lam­ala­pí­tó di­nasz­ti­á­hoz fű­ző­dő kap­cso­la­tát, hogy a tűz­vé­szek­től pusz­tí­tott és va­ló­szí­nű­leg már avitt­nak ítélt temp­lo­mot új­já­é­pít­tet­te, és a XI­II. szá­zad­ban a ki­rá­lyi te­met­ke­zé­sek szem­pont­já­ból mel­lő­zött temp­lo­mot új­ra ki­rá­lyi te­met­ke­ző­hely­lyé tet­te. Utó­dai 1543-ig, Lu­xem­bur­gi Zsig­mond ki­vé­te­lé­vel mind­any­nyi­an a ko­ro­ná­zó­temp­lom­ba te­met­kez­tek. Hu­nya­di Má­tyás volt az az ural­ko­dó, akit ugyan az or­szág ne­mes­sé­gé­nek nagy több­sé­ge emelt a trón­ra, de nem pa­ti­nás, eu­ró­pai ural­ko­dói ház­ból szár­maz­ván a kül­föld és az or­szág la­kos­sá­ga előtt kül­ső­sé­gek­kel, töb­bek kö­zött je­len­tős épít­ke­zé­sek­kel is ki­fe­je­zés­re kí­ván­ta jut­tat­ni rá­ter­mett­sé­gét és le­gi­ti­mi­tá­sát a ma­gyar tró­non. A Szűz Má­ri­a-­temp­lom utol­só nagy át­épí­té­se, amely­nek ered­mé­nye­ként az ere­de­ti épü­let mint­egy fe­lé­vel meg­nö­ve­ked­ve ha­tal­mas, ké­ső gó­ti­kus temp­lom­má vált, az ő ne­vé­hez fű­ző­dik.

En­nek a meg-­me­gú­ju­ló épü­let­nek a fel­ada­tai - pl. a ko­ro­ná­zá­si ék­sze­rek őr­zé­se - vál­toz­tak, de ko­ro­ná­zó­temp­lom vol­ta vé­gig fenn­állt. Ezt a rang­ját az ál­lam­ala­pí­tó sír­ja biz­to­sí­tot­ta. A ma­gyar szo­kás­jog már az Ár­pád-­kor­tól csak az ál­lam­ala­pí­tó sír­ját őr­ző szé­kes­fe­hér­vá­ri Szűz Má­ri­a-­temp­lom­ban tör­tént ko­ro­ná­zást te­kin­tet­te ér­vé­nyes­nek. A sír­hely, a szent­té ava­tott ural­ko­dó test­erek­lyéi, az ál­ta­la ké­szít­te­tett és ko­ro­ná­zá­si pa­lást­tá ala­kí­tott mi­se­ru­ha ké­pez­ték azt a lát­ha­tó és kéz­zel­fog­ha­tó Szent Ist­ván­-i örök­sé­get, amely­ben a kö­zép­kor a szent ki­rály ol­tal­ma­zó és se­gí­tő ere­jé­nek meg­tes­te­sí­tő­it lát­ta.
Az temp­lom vég­ső rom­lá­sa tor­nyá­nak 1601-ben be­kö­vet­ke­zett fel­rob­ba­ná­sá­val kez­dő­dött el. Épí­tő­kö­vei a vá­ros­fa­lak épí­tő­kö­ve­i­vé vál­tak, 1688-ban, a tö­rök hó­dolt­ság vé­gén már csak a temp­lom észa­ki ol­da­lán meg­ma­radt ká­pol­nák em­lé­kez­tet­tek a fé­nyes épü­let­re.
Az új­já­szer­ve­ző­dő or­szág nem ta­lált jog­foly­to­nos­sá­got az egy­ko­ri épü­let­tel, így tör­tén­he­tett, hogy he­lyén új temp­lo­mot nem emel­tek. A temp­lom mel­lett a kö­zép­kor­ban mű­kö­dő pa­pi tes­tü­let al­kot­ta Szűz Má­ri­a-p­ré­post­ság még új­já­szü­le­tett, 1777-ben azon­ban meg­szűnt, hogy he­lyét a Má­ria Te­ré­zia ki­rály­nő ala­pí­tot­ta püs­pök­ség­nek ad­ja át. A ko­ro­ná­zá­sok szín­he­lye a tö­rök hó­dolt­ság ko­rá­nak ko­ro­ná­zó­temp­lo­ma, a po­zso­nyi Szt. Már­ton-­temp­lom ma­radt, majd 1867 után a bu­da­vá­ri Nagy­bol­do­gasz­szony-­temp­lom, mai, is­mer­tebb ne­vén a Má­tyás-­temp­lom lett.

A temp­lom ma­rad­vá­nyai a XIX. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben meg­in­dult ása­tá­sok­kal kezd­tek a tu­do­má­nyos és köz­ér­dek­lő­dés lá­tó­kö­ré­be ke­rül­ni. Az ása­tó, Henszl­mann írá­sa­i­ban mint szé­kes­fe­hér­vá­ri fő­temp­lom, ál­la­mi vagy ki­rá­lyi temp­lom tű­nik fel, alap­raj­zi sa­já­tos­sá­gai mi­att csak az el­ső temp­lo­mot ne­ve­zi ba­zi­li­ká­nak (Szent Ist­ván ba­zi­li­ká­já­nak). A XX. szá­zad ele­jén - 1900-ban - Czo­bor Bé­la szó­hasz­ná­la­ta Henszl­man­né­hoz ha­son­ló, ko­ro­ná­zó­temp­lom­ról, Szent Ist­ván ba­zi­li­ká­já­ról be­szél, de el­vét­ve fel­buk­kan a fe­hér­vá­ri ba­zi­li­ka meg­ne­ve­zés is. A ki­rá­lyi ba­zi­li­ka el­ne­ve­zés az 1930-as évek­ben, Szent Ist­ván ha­lá­lá­nak 900. év­for­du­ló­já­hoz kap­cso­ló­dó mun­kák so­rán - ása­tá­sok, a rom­kert ki­ala­kí­tá­sa - ta­padt az épü­let­hez és ho­no­so­dott meg a köz­nyelv­ben és a szak­iro­da­lom­ban is. Der­csé­nyi De­zső 1943-ban meg­je­lent ösz­sze­fog­la­ló mű­vé­nek cí­me: A szé­kes­fe­hér­vá­ri ki­rá­lyi ba­zi­li­ka. Az el­ne­ve­zés ma­gá­ban rej­ti az ása­tás­sal meg­is­mert alap­raj­zi sa­ját­sá­got, a ba­zi­li­ká­lis el­ren­de­zést: hosz­szan­ti, há­rom­ha­jós épü­let, kö­zé­pen a ma­ga­sabb­ra ki­emel­ke­dő fő­ha­jó­val. Utal azon­ban egy ré­gi-­ré­gi szó­hasz­ná­lat­ra is. Szent Ist­ván éle­té­nek XI. szá­zad vé­gén-XII. szá­zad ele­jén ke­let­ke­zett le­írá­sa­i­ban (a szent éle­tét is­mer­te­tő le­gen­dák­ban) a szé­kes­fe­hér­vá­ri temp­lom a kö­zép­kor ál­ta­lá­nos szó­hasz­ná­la­ta sze­rint nem a la­tin ecc­le­sia (egy­ház) né­ven sze­re­pel, ha­nem ba­si­li­ca (ba­zi­li­ka) meg­je­lö­lés­sel. A ba­zi­li­ka szó csak az óke­resz­tény idők­ben utalt egy­-egy temp­lom fent is­mer­te­tett kül­ső meg­je­le­né­sé­re, ké­sőbb az épü­let­nek és pap­sá­gá­nak pá­pai ok­le­vél­lel ado­má­nyo­zott ki­vált­sá­go­kat és cí­met je­len­tett, mint ahogy nap­ja­ink­ban is. Szent Ist­ván le­gen­dá­i­nak ba­zi­li­ká­ja még nem ez az egy­ház­jo­gi­lag ba­zi­li­ka rang­ra emelt épü­let. A le­gen­da­írók az épü­let elő­ke­lő­sé­gét és nagy­sze­rű­ség­ét kí­ván­ták ki­fe­jez­ni. Ist­ván "hí­res és ha­tal­mas, cso­dá­la­tos mí­vű ba­zi­li­kát kez­dett épí­te­ni - szól a le­gen­da.

A vá­ros szí­vé­ben ez a rom­te­rü­let­ként vá­rat­la­nul fel­sej­lő múlt Szent Ist­ván cso­dá­la­tos mí­vű ba­zi­li­ká­já­ra em­lé­kez­tet.