Bencés apátság romjai
Szekszárd, Szekszárd, Béla tér 1.

Szekszárd, Szekszárd, Béla tér 1.

A nagyhírű, I. Béla alapította szekszárdi apátság ugyan szerencsésen átvészelte a hódoltságot, de az 1794-es tűzvészt követően lebontották. Még néhány évig temetkeztek a romjai közé, aztán maradványait az új templomhoz felhasználva végleg az enyészetté vált. A középkori krónikák szerint a Szent Megváltó tiszteletére alapított apátság lett 1063-ban I. Béla nyughelye is, bár halálakor az apátság nem volt még felszentelve. Sokáig csak az a vállkő, meg az a három oszlopfejezet hirdette az apátság egykori szépségét, amiket az Augusz család egykori kertjéből vittek át az akkoriban alapított megyei múzeumba. Felmérésekből a templom XVIII. századi alaprajza volt ismert.

A templom alapfalait a megyeháza udvarán 1960-ban találták meg, majd 1968 és 1972 közt került sor a részletes feltárásra, Kozák Károly vezetésével. A feltárás tisztázta a templom építéstörténetét is, és apróbb faragott kőleletekkel kétségtelenné tette a már ismert kőfaragványok szekszárdi eredetét. Ezt követően a romokat konzerválták. Nem kerülhetett sor a középkori apátsági épületek megkutatására, mivel feltételezhetően helyükön épült fel a barokk korban, majd a XIX. sz. elején a megyeháza, bár elképzelhető, hogy az udvar déli részén is rejtőznek alapfalai.