Rómeó és Júlia
Debrecen, 4026 Debrecen, Kálvin tér 13.

Debrecen, 4026 Debrecen, Kálvin tér 13.

2026. November 20. Péntek - 10:00

Mitől színház a színház? Hogy jön létre egy előadás? A Vojtina Bábszínház előadása párbeszédes, interaktív formában vonja be a középiskolás nézőket a színházcsinálás, egy előadás létrejöttének rejtelmeibe. Megismerteti velük a dráma műfaját, a színház esztétikai sajátosságait és a színházhoz kapcsolódó társművészetek kifejezési eszköztárát, de ami ennél is lényegesebb: értő, elemző nézővé válásukban is hatékonyan segíti őket. Az előadás egyszerre párbeszéd és tudásátadás, beavató színház, a kapuk megnyitásának színháza. Különböző színpadi, művészeti műfajok eszköztárának váltakozásával gördül előre a cselekmény: hol bábos eszközökkel elevenedik meg egy jelenetet, aztán a zeneirodalomból hozunk példát, majd a táncművészet segítségével fogalmazzuk meg a szerelmi történet egy- egy részletét, hol különválva egymástól, hol egymásba olvadva. Ugyanaz másként! Egy adott pillanatban kinyitjuk a kapukat a közönség felé. Kérhetik, hogy ugyanaz legyen, csak másképp, sőt, a beavatás részévé válnak azok a megszülető Rómeó és Júlia-változatok is, amelyeket a debreceni középiskolások írnak az előadás számára. Miért a Rómeó és Júlia? Mert róluk szól a történet, a felnőttek világával szembeni lázadásukról, saját életük irányításáról.

A projektben együttműködő intézmények:
Kodály Filharmónia Debrecen
Csokonai Nemzeti Színház Debrecen tánctagozata

Helyszín: VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ, Színházterem