2025. Augusztus 22. Péntek - 23:00
A Margaret Island elsősorban akusztikus alapokra épülő és folkos elemeket is beépítő vegyes stílusú együttes. Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alapította 2014 januárjában. Ők alkotják „a zenekar magját”, akiket további teljes jogú tagok és közreműködők egészítenek ki koncertjeiken és felvételeiken. 2014 februárjában jelentkeztek első klipjükkel. Azóta számos más elismerés mellett 2016-ban Fonogram-díjat nyertek az év felfedezettje kategóriában és 2018-ban az év junior könnyűzenei alkotója artisjus-díjat is megkapták. 2017-ben az Egyszer volt, 2019-ben pedig a III című albumuk lett aranylemez.
Mindhárom alapítótag sok emlékkel kötődik a Margit-szigethez: szerelmek, séták, élmények, bulik. A helyszín, mint elnevezés ötletét a két gitáros helyhez való kötődése adta.Mivel kezdetben angolul írták szövegeiket lett az együttes neve Margaret Island. A nyugalom, az egymásra figyelés, a kiszakadás, a természet közelség és egyszerűség szinonimája. Ez „a sziget Budapesten egy olyan hely, ahova az emberek kikapcsolódni mennek, ki akarnak szakadni egy kicsit a nagyvárosi nyüzsgésből. Talán kicsit a mi zenénk is ilyen” – fogalmazott Füstös Bálint 2015-ben. Az első daluk is a szigeten született Soaked In Life címmel, amihez Bródy Jánostól kaptak magyar szöveget.
Helyszín: Strand FEsztivál