2025. Augusztus 11. Hétfő - 20:30
A Magna Cum Laude zenekar 1999 nyarán alakult gyulai zeneszerető barátokból. Egy hónapon át tartó huzamosabb próbaidőszakot követően a zenekar egy országos tehetségkutatón, a mezőtúri Wanteden mérette meg magát, amit meg is nyert. Ezt követően, három nap alatt elkészült az első négy számot (Minden Állomás, Lemegy a Nap, Villamos, Utolsó Randevú) tartalmazó demó felvétel, melyet fél év alatt juttattak el a nagyobb kiadókhoz. Akkori menedzserük a funkys beütésű, táncolható popzene irányba terelte őket, a tizenéves korosztályt megcélozva. Nem hozott áttörést. A két teljesen autodidakta szerző már itt is magabiztos volt, jól levették az aktuális trendeket. Az énekes ekkor már zenélésből élt, egy másik formációval járta a vendéglátóipari egységeket, de a menedzserrel – aki szerint ő állt a kitörés útjában – nem jött ki, egy időre, az első videóklipek leforgatása után el is hagyta a zenekart. Ekkor Szabó Eszter lett a Magna Cum Laude énekese, de mikor ő is szerzői babérokra tört, szétváltak útjaik és újra Mező Misi lett a frontember. Elfogadták egymást és ekkortól magukat is, szakítottak a slágerzenével és a dallamosabb rock irányába fordultak.
A Magna Cum Laude a 4.Mosonmagyaróvári Fesztiválon - 2013
A zenekar 2003-ban jelentette meg első albumát Hangolj át címmel. Az album 12 száma közül először az Osztály című számukból lett kislemez. A dalhoz klipet is forgattak, amely igen népszerű lett a magyar zenei televíziókban. Ezután egy nagy koncertturné következett, amin eljutottak számos klubba, megfűszerezve az ország legnagyobb fesztiváljaival és néhány meglepetés koncerttel. Később elkészült a második kislemez és videóklip is, a Lemegy a nap című számhoz, mely rádiós sláger lett.
Helyszín: Zichy-színpad, Székesfehérvár