2025. Augusztus 29. Péntek - 17:00
Az együttest a Jack Daniel's zenekarból kivált Somogyi Csaba gitáros alakította Csordás Tibor (ex-White Rose, később Fiesta) énekessel, Barbaro Attila gitárossal. Előbb a New Jack Daniel's nevet választották, majd a Junkiest. Az első felállásban még Demők Péter basszusgitározott és Gürtler Zsolt dobolt, de hamarosan már az Egyesült Államokból hazatérő Riki Church és Somogyi "Jódli" József (ex-Jack Daniel's) alkotta a ritmusszekciót. Első albumuk az Aréna kiadónál jelent meg 1994-ben (Rock 'N' Roll) címmel.
Miután Barbaro és Church inkább a punkos vonalat erősítették volna, 1994 júniusától zenei nézeteltérések miatt Csordás Tibor helyett Szekeres András lett az énekes. (A zenekar ma már innentől számítja a létezését.[3]) A következő év elején a Vesztettél című dalukra saját zsebből forgattak klipet, ami az akkoriban működő A3 televíziócsatornán többször látható volt. Júniusban Csordás után egy másik alapító, Somogyi Csaba is távozott, a zenekar viszont szerződést kötött a szombathelyi LMS kiadóval, és októberben megjelent a Káros az egészségre album.[3]
Ettől kezdve a Junkies egyre nagyobb közönség előtt játszott, rajongótáboruk országszerte folyamatosan nőtt. Ennek köszönhetően a multinacionális Warner lemezkiadó magyar leányvállalata leszerződtette az együttest, és a következő album, a Nihil már a Warner-Magneoton gondozásában jelent meg 1997 nyarán. (A kiadó egy évvel később a Káros az egészségre lemezt is megjelentette CD-n.)
Az együttes a lemez sikerének köszönhetően másfél éven át folyamatosan koncertezett. 1999 januárjában Jódli távozott, amivel kezdetét vette az állandó tagcserék sora a dobok mögött. 1999-ben a Tabu című új lemezük megjelenését követően a Sziget fesztivál nagyszínpadán játszottak, majd novemberben a Petőfi Csarnokban adtak önálló, születésnapi koncertet.
Helyszín: Tábor Fesztivál