Szlovákiában a második leggyakrabban tanított idegen nyelv a szlovák
Europethrob hírek ', Külföldi hírek

Alig vannak országok Európában, ahol kevesebben tanulnak általános iskolában idegen nyelvet, mint Magyarországon.


Nem könnyen lesz a magyaroknak piacképes idegen nyelvi tudása, ha arra támaszkodnak, amit az általános iskolában tanulnak. Az Eurostat most tette közzé az európai rangsorát, ebből pedig kiderül: mindössze négy európai ország van, ahol kevesebben tanulnak az általános iskolában nyelvet, mint nálunk. A magyar gyerekek 59,6 százaléka tanul idegen nyelvet az első nyolc osztályban, míg az EU-átlag 84 százalékos. A mienknél gyengébb adatot csak Szlovéniában, Belgiumban, Hollandiában, valamint Portugáliában mértek. A hátrány megmarad később is: a magyarok mindössze 37 százaléka tud idegen nyelvet, ami a legrosszabb adat az egész EU-ban. Érdekesség, hogy a szlovénok és a hollandok a teljes népességet tekintve már az unió legjobbjai között vannak, vagyis ott már általános iskola után indul be igazán a jó nyelvtanítás.
Az összes európai ország közül egyedül Belgiumban tanulnak kevesebben angolul, mint itt – a magyar általános iskolások 40 százaléka tanulja az angolt. A német nyelv viszont rendkívül népszerű itt, a magyar gyerekek 20 százaléka ezt tanulja, aminél magasabb arányt csak Horvátországban mértek, valamint Luxemburgban, ahol a német az egyik hivatalos nyelv, de a nem német anyanyelvűek is kötelezően tanulják az iskolában.
Az EU-nak – Nagy-Britanniát és Írországot leszámítva persze – csupán két országa van, ahol nem az angolt tanulják a legtöbben: Belgium, valamint Luxemburg, ahol az államnak több hivatalos nyelve is, van, így a saját anyanyelvükön kívül az ország másik nyelvén is sokan tanulhatnak.
A második nyelvek közül a legtöbben franciául tanulnak, az EU általános iskolásainak közel 5 százaléka, de a német is népszerű, nyolc országban ez a második leggyakrabban oktatott nyelv. Külön érdekességet jelentenek a statisztikában a több nyelvű országok: Szlovákiában a szlovák, Észtországban pedig az észt a második leggyakrabban oktatott idegen nyelv. Mindkét helyen van ugyanis lehetőség arra, hogy a magyar, illetve az orosz többségű területeken a gyerekek idegen nyelvként tanulják az ország hivatalos nyelvét.

Forrás: hvg.hu
Szerző: hvg.hu