Ettől leszünk ráncosak
Érezd!, Női öltöző

Az idő előtti öregedéshez nemcsak a megfelelő bőrápolás hiánya járul hozzá, hanem egyéb életmódbeli és környezeti tényezők is. Ezeknek egy része pedig könnyen elkerülhető lenne, mert ki szeretne már a 30-as éveiben tiszta ránc lenni?

Az UVA sugaraknak a bőröregedésben is komoly szerepük van, ugyanis roncsolják a bőrben lévő kollagént, így az hamarabb elöregedik. Az öregedésen túl a bőrrák kialakulása miatt is igen veszélyes az UVA sugárzás, ami ellen csak napvédő szerekkel lehet védekezni. Nyáron a napozás előtt 30 perccel kenjük be az egész testünket, így természetesen az arcunkat is. Ne feledd: a víz és az izzadság könnyen lemossák, így kétóránként érdemes újra felvinni a krémet. De nemcsak nyáron, a tűző napsütésben kell odafigyelni a bőr védelmére. A hétköznapokon használj olyan alapozót vagy BB krémet, amiben napvédő is van.

A levegő szennyezettsége bizony a bőrünkre is nagy hatással van, ugyanis károsítják a szabad gyököket. Egy felmérésben két évtizeden keresztül vizsgált nőkön kimutatták, hogy a városi környezetben élők ráncosabbak és idősebbnek néznek ki, mint a vidéken élők. Amit mindennap meg tudunk tenni a bőrünk érdekében, az a rendszeres tisztítás, és természetesen az sem árt, ha hetente egyszer mélyebben, gazdagabban is ápoljuk.

Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy az alvásnak milyen fontos szerepe van. Sokan elpazarolt időként tekintenek rá, pedig csökkenti például a stresszt, ennél fogva a fogyásban is segít. Ráadásul alvás közben termelődik a melatonin, aminek többek között antioxidáns hatásai is vannak, vagyis hozzájárul a szabadgyökök elleni küzdelemhez, így megújítja a sejteket, és regenerálja a bőrt.

Forrás, szerző: origo.hu