Dundika borzasztóan szenved kismamaként
Sztárhírek, Belföld

Dundika számára a terhesség nem éppen áldott állapot: a sztáranyuka borzasztóan szenvedett az első néhány hétben – éppen, amikor Amerikában jártak.

Majka és Dundika néhány nappal az amerikai útjuk előtt tudta meg, hogy kisfiuk, Marián mellé egy újabb gyerkőc érkezik a családba. Ekkor már sejtették, hogy Hajni számára a kiruccanás nem éppen egy kéjutazás lesz, és bizony volt, hogy lábra sem tudott állni.

„A terhesség nem olyan áldott állapot, mint ahogy le szokták írni. Marcinál is elég nehezen viseltem a terhességet, de most sokkal rosszabbul voltam. Egész nap émelyegtem, amikor Amerikában voltunk, lábra sem tudtam állni. így jártuk végig az összes látványosságot” – mesélte a Mokkában Dundika, aki már a 21. hétben tart második babájával.