Koholák Alexa őszintén vallott: „Annyira önző és egoista voltam”
Sztárhírek, Belföld

Koholák Alexa szégyelli egykori énjét: az ÉNB egykori szereplője őszintén mesélt múltjáról, s elárulta, sokszor hazudott, ha szeretett volna elérni valamit.

Hétfőn két hosszú posztban öntötte ki a lelkét rajongóinak az Instagram-oldalán az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplője. Koholák Alexandra, aki férje, Balázs mellett új életet kezdhetett, elsorolta, miket szégyell múltjával kapcsolatban: elmondása szerint sokat hazudott, taktikázott, és azt is bánja, ahogyan a szeretteivel bánt. Múltjának azonban hátat fordított: ÉNB Alexából spirituális tanácsadó lett. Úgy érzi, a tévé miatt eltorzult a személyisége, és inkább csak önmagával foglalkozott, csak a külsőségeknek élt.

– Régen annyira el voltam foglalva magammal, hogy mindig bomba formában lépjek ki az ajtón, hogy észre sem vettem, ha valaki szomorú, rossz kedvű volt mellettem. Inkább haragudtam az illetőre, amiért elrontja a jókedvemet. Annyira önző és egoista voltam, hogy csoda, hogy magammal szóba álltam. A párkapcsolataimban és a munkában pedig sokszor hazudtam, hogy elérjek valamit. Mindig azt az „arcomat” vettem elő, amire éppen szükség volt az adott cél érdekében – mondta a Borsnak Koholák Alexa, aki már egyáltalán nem szeretne olyan lenni, mint amilyen régen volt.

Forrás, szerző: blikk.hu