A héten végre kiemelik a Dunából a tavaly ősszel talált bombákat, kiürítik a területet
Europethrob hírek ', News

Szombaton kiürítik a környéket, a MÁV-ot, a 6-os utat és a tömegközlekedést is érinteni fogják a lezárások.


A tavaly októberi rekordalacsony vízállás idején bukkantak rá két világháborús bombára a Duna budafoki szakaszán, ezeket azonban csak most szombaton fogják elszállítani – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.

Mint közölték, a két darab, egyenként egytonnás, második világháborús amerikai bomba kiemelését és hatástalanítását március 23-án, szombaton hajtják végre a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái.

A nagyméretű bombák kiemelése miatt több korlátozást is elrendelnek:

- a művelet idejére a környéken élők és dolgozók biztonsága érdekében Budafokon 1 kilométer sugarú körben kiürítik a területet,

- a lakosságnak és az ott dolgozóknak legkésőbb délelőtt 10 óráig el kell hagynia a területet, és csak a hatástalanítás sikeres befejezése után térhetnek vissza. Az önkormányzat a lakosság számára három befogadó helyet jelölt ki, valamint a folyamatos egészségügyi ellátásra szorulók szállításáról és felügyeletéről is gondoskodik.

- A kiürítés során a mozgásukban korlátozott, idős vagy várandós lakosok szállításának megkönnyítése érdekében Budafok-Tétény Önkormányzata különbuszokat állít forgalomba.

- Várhatóan szombat délelőtt 10 órától a 6-os számú főút Savoya Park és a budafoki lehajtó közötti szakaszát lezárják,

- a MÁV székesfehérvári vonalán Kelenföld–Érd alsó–Tárnok közötti szakaszon szüneteltetik a vonatközlekedést,

- a kiürítéssel érintett területen található közösségi közlekedési megállókban szombaton reggel a buszjáratokra már csak felszállni lehet majd, várhatóan 10 órától pedig a területet elkerülik a tömegközlekedési eszközök, buszjáratok a hatósági zárás feloldásáig.

- A kiürítéssel érintett terület biztonságáról a rendőrség gondoskodik.

A kiürítési területen található háztartások postaládáiba tájékoztatókat juttat el Budafok-Tétény Önkormányzata, a kiürítéssel kapcsolatos tudnivalókról Budapest Főváros Kormányhivatala honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

A 2018 októberében megtalált robbanótestek a lakosságra, valamint a vízi és szárazföldi közlekedésre eddig nem jelentettek közvetlen veszélyt, kiemelésükre azonban a Duna alacsony vízállása miatt az elmúlt időszakban nem volt lehetőség.

A műveletet Budapest Főváros Védelmi Bizottság koordinálása mellett a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, a Budapesti Rendőr Főkapitányság, Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, a BKK, a MÁV, a Fővárosi Csatornázási Művek és Budapest Főváros Kormányhivatala készítették elő.

Forrás, Szerző: hvg.hu