Egy pénzügyi szakértő szerint a magyar fiataloknak szinte semmi esélyük a kitörésre
Europethrob hírek ', News

Pitti Zoltán közgazdász szerint a lakosság 60 százaléka a nemzeti átlagjövedelemnél kevesebb pénzből kénytelen megélni, a legnagyobb baj azonban mégsem ez.


Magyarországon még csak nem is 1 százaléka kezében van a vagyon nagy része, hanem egy mindössze nyolcszáz-ezer fős szűk csoport kezében – mondta Pitti Zoltán közgazdász az Európa Klub kedd esti fővárosi rendezvényén.

A Népszava tudósítása szerint a Corvinus Egyetem kutatója a lakosság rétegződése, a munkajövedelmek és a birtokolt vagyon, illetve vagyongyarapodás szempontjából készített vizsgálat adatai alapján mondta ezt.

Pitti szerint az Európai Unió legszegényebb régiói közt négy magyar térség is található, a leszakadó területek között pedig jó ideje Nógrád megye legszegényebb, amelynek falvaiban csak az EU-s GDP-átlag 17 százalékát érik el.

A szakértő szerint az is árulkodó adat, hogy a magyarországi vállalkozások költségei között a bérek csak tíz százalékot tesznek ki, míg az unióban ez az arány 18 százalék.

A közgazdász arról is beszélt, hogy szoros függő viszony jön létre egyrészt a politikától a közbeszerzések nyerteseinek kiválasztása miatt, másrészt az anyavállalat és a beszállítók hálózata között, ugyanis a kis cégeknek már az indulásánál a nagyobb vállalat bábáskodik. Pitti példaként Mészáros Lőrinc üzleti birodalmát hozta fel.

A pénzügyi szakértő szerint az ország mostani agrárpolitikája veszélyes, mert az uniós földalapú támogatások nagy részét mindössze 12 magánszemély kapja.

A beszélgetés során az is elhangzott, hogy Magyarországon vannak vagyoni és jövedelmi szempontból középen lévők, a középosztály ugyanakkor eltűnt, a lakosság 60 százaléka pedig az átlagjövedelemnél kevesebb pénzből kénytelen megélni. Pitti szerint ugyanakkor mégsem ez legnagyobb baj. Hanem az, hogy a fiataloknak ilyen vagyoni és jövedelmi viszonyok mellett szinte semmi esélyük nincs a kitörésre.

Forrás, Szerző: hvg.hu