Ennyi kalóriát égetsz el alvás közben
Érezd!, Egészség

Ahogy melegszik az időjárás, tuti te is fontolgatod, hogy jó lenne ledobni pár kilót még a bikiniszezon előtt. Lehet, hogy már azt is eltervezted, milyen diétába kezdesz és hova mész edzeni. Persze elsősorban ezekkel lehet látványos eredményt elérni, de talán nem is gondolnád, hogy van még egy tényező, ami fontos szerepet játszik abban, hogy leolvadjanak a kilók: ez pedig az alvás.

A szundizás egyéként megelőzheti azt, hogy túledd magad, sőt alvás közben még kalóriákat is égetsz. Egy új kutatás szerint ezt a számot meg tudod állapítani, ha kiszámolod a Harris-Benedict egyenlettel, hogy egy nap mennyi kalóriára van szüksége a szervezetednek a helyes működéshez, majd ezt elosztod 24-el. Érdekes, de minél többet sportolsz, annál több kalóriát égetsz éjszaka is.

Persze a szundi minősége és mennyisége is fontos: a 7-9 óra lenne az ideális. „A kevés alvás miatt a szervezeted nehezebben újul meg egy edzés után, mert csökken a növekedési hormon termelése, míg a stresszhormoné nő” – árulta el Holly Roser személyi edző a brit Popsugar című lapnak. A kevés pihenés stresszhez és falási rohamokhoz is vezethet. Szóval, ha több energiára és megfelelő zsírégetésre vágysz, akkor érdemes odafigyelned a minőségi alvásra is.

Forrás, szerző: cosmopolitan.hu