980 ezer forintért itt a Microsoft új csodaszemüvege
Tech ', Érdekes

A Microsoft a barcelonai Mobile World Congressen mutatta be a csodaszemüvegének második generációs változatát, amiért közel 1 millió forintot kell majd fizetni. Persze nem az átlagfelhasználókra szabták.

Még február közepén derült ki, hogy a Microsoft több mint négyévnyi várakozás után végre előáll a kiterjesztett valóságot kínáló csodaszemüvege, a HoloLens második generációs változatával. A bejelentést a barcelonai Mobile World Congressen ejtették meg, ahol a készülék ára is kiderült. Ami továbbra is húzós, igaz, nem is hétköznapi felhasználóknak szánják.

A Microsoft szerint a HoloLens 2-t jóval kényelmesebb lesz viselni, mint az első generációs verziót, erről a szénszálas anyag és a jobb hőkezelés gondoskodik. A látótér több mint a kétszeresére nőtt, miközben fokonként ugyanúgy 47 pixelt láthatunk, mint korábban. Ez a minőségi javulás a fejlesztők szerint pont annyira érzékelhető lesz, mintha HD-ről váltanánk a 2K-s felbontásra. Az eszköz folyamatosan figyeli a retinát, hogy mindig tudja, hová nézünk, valamint ez felel a Windows Hello azonosításért is.

A HoloLens 2 kapott egy, a gépi látásban jó szolgálatot tevő time-of-flight mélységérzékelő szenzort, amihez úgy készítettek algoritmust, hogy képes legyen nyomon követni a kezünk mozdulatait.

A készülék – ahogyan az elődje is – ipari felhasználásra készült, ehhez pedig már olyan partnerei vannak a Microsoftnak, mint az Airbus, a Honeywell, a Pearson és a Saab. Számukra kifejezetten jó hír, hogy a HoloLens 2 az igényekre szabható még a vásárlás előtt.

Mindez persze el is várható, a készülék ára ugyanis 3500 dollár – kb. 980 ezer forint –, árulni pedig valamikor az idei évben kezdik el az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Németországban, Kanadában, az Egyesült Királyságban, Írországban, Franciaországban, Ausztráliában és Új-Zélandon.

Forrás, szerző: hvg.hu