Véres vizelet: ezekre a betegségekre utalhat a megjelenése
Érezd!, Egészség

A véres vizelet megjelenése rendkívül ijesztő lehet, és sok minden állhat a hátterében az egyszerűbb okoktól a súlyos betegségekig.

A haematuria, ismertebb nevén a véres vizelet megjelenése riasztó tud lenni, kialakulása mögött pedig sok betegség állhat. Dr. Zsigmond Ildikó és dr. Mezőfi Beáta, a Margit Medical Center radiológus főorvosai ennek kialakulásáról és okairól tájékoztatnak. A véres vizelet az emberek körülbelül 10 százalékánál fordul elő élete során, elhanyagolni pedig nem szabad a problémát, hiszen egy mögötte álló esetleges komoly betegséget kizárólag szakorvos zárhat ki.

Miért fordul elő?

Akkor jelentkezik, amikor a vesékből, a húgyhólyagból vagy a húgycsőből származó vér a vizelettel keveredik. Leggyakoribb okait két fő csoportra, jóindulatú, illetve rosszindulatú kategóriára érdemes osztani.
A jóindulatú okok elsősorban a vesekövesség és gyulladásos betegségek,
(a húgyhólyag, a vese, a prosztata gyulladásai). Kialakulhat sérülések kapcsán (például hasi sérülésnél vesesérülésre utal) és véralvadási zavar, pl. véralvadásgátló szedése esetén, ha a beállt egyensúly, akár diétahiba miatt is, felborul.
Megjelenése azonban nagyon fontos figyelemfelhívó jel lehet rosszindulatú betegségek esetén is,
mert a vesék, húgyutak, prosztata és húgyhólyag daganatos megbetegedései nagyon gyakran első tünetként vérvizeléssel jelentkeznek” – figyelmeztetnek a doktornők.

Forrás, szerző: life.hu