Ryan Reynoldsot sürgősen meg kell műteni
Sztárhírek, Külföld

Ryan Reynolds több évtizedes álma vált valóra, amikor végre belebújhatott Deadpool bordó-fekte jelmezébe és ettől a szereptől még akkor sem hajlandó megválni, ha az egészségét veszélyezteti vele… (A dögös színész karja egyébként éppen a képregény mozi forgatása közben sérült meg.)

Ryan múlt héten Kínában járt, ahol a film második részének gyerekbarát változatát promózták és ezért a megjelenésért képes volt elhalasztania New York-i műtétjét is. „Régóta álmodoztam már arról, hogy a Deadpoolt elvigyük Kínába az ottani közönségnek, ezért ez az út számomra maga volt a mennyország! Ez a megjelenés nagyon fontosabb volt számomra, szóval csak a műtétem miatt nem hagyhattam ki, hogy eljussak Kínába.”

A sztár egy Insta posztban is megköszönte, hogy meghívták őt és a filmet az országba. Itt eddig egyébként nem jelent meg egyetlen Deadpool film sem, hiszen túl erőszakosnak tartották és nem felelt meg a kormány cenzúrai követelményeinek – ezért is volt olyan fontos ez a megjelenés a stábnak. A fotók szerint a Blake Lively férje szuperül érezte magát a kínai vörös szőnyegen.

Forrás, szerző: cosmopolitan.hu