Az MSZP elnöke lemond, ha nem nyerik meg a választást
Europethrob hírek ', Politikai hírek

Lemond pártelnöki tisztségéről Molnár Gyula, ha az áprilisi országgyűlési választásokon nem nyer az MSZP-Párbeszéd szövetség – ezt maga az MSZP elnöke jelentette be az EchoTV Mérleg című műsorban. Szerinte ez a modern politikai kultúra része, "ha nem lesz siker, le fogom vonni a személyi konzekvenciákat". Ugyanakkor Molnár azt mondta, hogy egyelőre nem a lemondó, hanem a másik beszédén dolgozik.
Az MSZP elnöke előtte még a műsorban arról beszélt, nem látja kockázatosnak, sőt, biztos abban, hogy a Párbeszéddel együtt elérik és meg is haladják a parlamentbe jutáshoz szükséges 10 százalékot, és a 20 százalék meghaladását sem látja elérhetetlen célnak az új miniszterelnök-jelölttel, Karácsony Gergellyel (itt némi ellentmondás van, hiszen a győzelemhez bőven 20 százalék fölött kell szerepelni):
mi nagyon elszántak vagyunk. Mi azt látjuk, hogy az emberek, akikkel találkozunk, nagyon jól fogadják.
Molnár megerősítette, hogy továbbra is nyitottak az LMP-vel való tárgyalásokra, bizonyos körzetekben még vissza is léptetnének jelölteket. A DK-val való együttműködést "meg nem támadási szerződésnek" nevezte. A kutatások szerint alig mérhető Együtt-tel viszont nem lesz együttműködés.

Az MSZP elnöke azt is elárulta, hogy a választási törvény miatt a függetlenek javára való visszalépést jól meg kell gondolni (így elvesznek a töredékszavazatok). Ennek ellenére Pécsen visszaléptek Mellár Tamás javára, és hasonló lépést vizsgálnak Veszprémben, ahol jelenleg Mesterházy Attila az MSZP jelöltje, a korábbi győztes Kész Zoltán viszont elindul függetlenként.
Molnár arról is beszélt, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt hamarosan bejelenti az árnyékkormányának tagjait.
Közben interjút adott a 24.hu-nak Andor László volt EU-biztos, aki bejelentette, hogy ő vezeti Karácsony tanácsadó testületét. De Andor szerint ez nem árnyékkormány (Molnár Gyula így nevezte ugyan.) Ennek a csapatnak a tagjai:
Andor László (elnök), Ács Sándorné, Ámon Ada, Banai Károly, Bardóczi Sándor, Berki Erzsébet, Bojár Gábor, Bozóki András, Büttl Ferenc, Daróczi Gábor, Fleck Zoltán, Hegyesiné Orsós Éva, Holoda Attila, Kaltenbach Jenő, Kincses Gyula, Komáromi Zoltán, Kukorelly Endre, L. Ritók Nóra, Mellár Tamás, Nahalka István, Polyák Gábor, Vértes András, Wittinghoff Tamás.

Forrás: index.hu
Szerző: DSZ