Választási csalásra készülhetett az ellenzék Budaörsön
Europethrob hírek ', Politikai hírek

Gyanús megkeresések érkeztek több ügyintézőhöz a Budaörsi Kormányablaknál: több ezer lakcímbejelentő űrlaphoz akart jutni egy ismeretlen férfi, amelyből a dolgozók arra következtetnek, hogy választási csalásra készültek a Budakeszi központú választókerületben, számolt be a Tv2 Tények tegnapi adásában. Korábban Ungár Klára szólította fel Facebook-követőit, hogy jelentkezzenek át olyan választókerületbe, ahol legyőzhető a Fidesz. A Budakeszi központú választókerület, azért is érdekes, mivel itt indítja a DK Tóth Zoltán választási szakértőt, de ebben a körzetben méretteti meg magát az LMP miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett is.

Két, egymástól független esetben kereste fel egy ismeretlen férfi a Budaörsi Kormányablak dolgozóit, azzal a kérdéssel, hogy hogyan juthatna nagyobb mennyiségű lakcímbejelentő formanyomtatványhoz.
Első esetben az egyik ügyintéző nő a Kormányablak vezetőjétől kérdezősködött ez ügyben, arra hivatkozva, hogy az egyik ismerősének kellenének a űrlapok. Az ügyintéző nő azt mondta Sarkadi Andreának, a hivatal vezetőjének, hogy körülbelül 500 darab lakcímbejelentőre lenne szüksége az ismerősének.
Valamilyen társasházban megváltoztak a címek, és hogy azt egyben akarják rendezni."
Erre hivatkozott az ügyintéző. - mondta el a Tényeknek Sarkadi Andrea.
Ez azért volt szokatlan kérdés, mert egy-egy ilyen nagyságrendű címváltozást központilag rendeznek, ilyen esetben nincs szükség a formanyomtatványra, mondta el a főosztályvezető asszony. Ráadásul ezek szigorú számadású nyomtatványok, központilag rendelik a Belügyminisztériumból, magánszemélyek nem juthatnak hozzá ekkora mennyiséghez.

Másik ügyintézőt is megkeresett az ismeretlen férfi
Második alkalommal egy másik ügyintézőt telefonon keresett meg egy ismeretlen férfi, hogy hogyan juthatna 6000 darab lakcímbejelentő formanyomtatványhoz.
Hát mondtam neki, hogy tőlem semmiféleképpen nem, és akkor kérdezte, hogy hol tudja beszerezni. Tájékoztattam róla, hogy minden önkormányzatnál, okmányirodába és kormányablakba kérhet ilyet, és azt is elmondtam neki, hogy ilyet nem fog tudni. Annyi... Ekkora mennyiséget sehol se lehet beszerezni.
- mondta el a megkeresett ügyintéző.
A nő nem mert a Tények kamerája elé állni. Azt mondta, azért, mert fél a férfitól, aki felhívta, mert egy befolyásos, gazdag vállalkozó.
Félti a családját tőle. Amikor pedig meghallotta, miről van szó, nagyon megijedt. Ezért a főnökéhez fordult, és egy feljegyzést is írt az esetről azért, hogy megvédje magát.
Hát mert mindjárt tudtam, hogy ebből biztos, hogy választási csalás van." - számolt be az érintett dolgozó.

Ungár Klára már korábban felszólított az átjelentkezésre
Nemrég Ungár Klára, liberális politikus egy Facebook-bejegyzésében szólította fel arra a választópolgárokat, jelentkezzenek át olyan kerületbe, ahol legyőzhető a Fidesz.
Egészen pontosan így fogalmazott: "kb. 45-46 helyen nem lehet a Fideszt legyőzni. Aki ott él, nyugodtan jelentkezzen át máshová! Privátban szívesen megírom, hogy honnét hová érdemes."
A Budaörs Budakeszi választókerületéhez tartozik. A kerületről néhány nappal ezelőtt azért lehetett hallani, mert kiderült, hogy a DK Tóth Zoltán választási szakértőt indítja ebben a VK-ban Szél Bernadettel szemben, akinek ez a kerület kiemelten fontos.
Nem szabad elfelejteni, hogy a politikusok nemcsak magukat, de azokat az embereket is súlyos törvénytelenségbe keverték volna, akik segítettek volna nekik.

Forrás: origo.hu
Szerző: Borh Hunor