Leállt az amerikai kormány, a szenátus nem szavazta meg a finanszírozást
Europethrob hírek ', Külföldi hírek

Az Egyesült Államokban a szenátus nem szavazta meg az előírt éjféli határidőig a kormányzati hivatalok és ügynökségek munkájának finanszírozását biztosító törvényt.

A szenátorok éjfél után is próbáltak még tárgyalni és egyeztetni, de Mitch McConnell, a republikánus frakció vezetője a pódiumhoz lépett, és hivatalosan bejelentette a szavazás kudarcát. 50:49 arányban utasította el a törvényjavaslatot a szenátus.
McConnell a demokratákat okolta a kudarcért, „cinikus döntésnek” minősítette a demokrata politikusok voksait. Válaszában Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok csoportjának vezetője megjegyezte, hogy republikánusok is voksoltak a törvény ellen.
A Fehér Ház szintén a demokratákat tette felelőssé: a demokraták „törvénytisztelő állampolgárokat ejtettek túszul meggondolatlan követeléseikkel” – szögezte le közleményében Sarah Huckabee Sanders szóvivő. Hozzátette: a demokraták „a politikát helyezték a nemzetbiztonságunk, a katonacsaládjaink, a hátrányos helyzetű gyerekek és országunk azon képessége elé, hogy minden amerikait egyformán szolgálhassunk”.
Négy hétig tartott az egyezkedés, a heves vita, és Donald Trump elnök még péntek délután is egyeztetett a Fehér Házban Chuck Schumerrel. A demokraták ahhoz kötötték az igenlő voksot, hogy a törvény foglalja magába az illegális bevándorló szüleikkel gyermekként az Egyesült Államokba érkezett és ott felnőtt mintegy 700-800 ezer fiatalt védő DACA program folytatását, de ezt a republikánus politikusok visszautasították. A közvetlenül a szavazási kudarc után a szenátusban mondott rövid beszédében Schumer azt mondta, hogy a Fehér Házban folytatott megbeszéléseiken Donald Trump elnök kihátrált egy kétpárti kompromisszumos megoldásból, amelynek az lett volna a lényege, hogy a DACA program folytatásáért cserébe a demokraták megszavazták volna az amerikai–mexikói határra tervezett fal építésének finanszírozását.
A voksoláskor öt demokrata párti politikus a republikánusokkal együtt szavazott, öt republikánus pedig a törvényjavaslat ellen. A republikánusok a kormányzati munka finanszírozásának hosszú távú megoldását szeretnék elérni. Betegsége miatt a szavazáson nem volt jelen John McCain republikánus szenátor.
Mitch McConnell a jövő hét elejére új törvényjavaslatot ígért.
A kormányzati hivatalok elvi leállása éjfélkor megkezdődött, és ez egybeesik Donald Trump elnöki beiktatásának egyéves évfordulójával. Legutóbb 2013-ban fordult elő, hogy finanszírozás híján a kormányzati hivatalok és ügynökségek leálltak. Akkor ez tizenhat napig tartott.

Forrás: mno.hu
Szerző: MTI