Visszatérnek a Nokia Asha telefonok?
Tech ', Mobil Telefon hírek

Ha nem is a korábbi telefonok, de újabb androidos készülékek jelenhetnek meg a Nokia Asha márkanévvel.

Manapság már nemigen hallani róluk, de olvasóink talán még emlékeznek a Nokia Asha márkájú feature telefonjaira. Ezeket elsősorban a fejlődő piacokra szánták, de a fejlett piacokon is elérhetők voltak. Bár ezek nem vehettük okostelefonoknak a szó mai értelmében, mindenesetre volt érintőképernyőjük, és hozzáférhettek online szolgáltatásokhoz és appokhoz, például a Facebookhoz, a WhatsApphoz vagy a Twitterhez. Az Asha telefonokat 2014-ben kivonták a forgalomból.

Most kiderült, hogy a Nokia márkanevet birtokló HMD Global újra levédette az Asha márkanevet az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (EUPO). Ez arra utal, hogy valamilyen formában újjáélesztené az Asha termékeket. És az is elgondolkoztató, hogy a márkanevet kifejezetten az okostelefonok számára védette le.

Ezek után elképzelhető, hogy az Asha nevet az Android Go projekt jegyében készült olcsó, androidos telefonokon látjuk majd viszont. Talán már a Nokia 1 is Asha névvel érkezik?

Forrás, szerző: hvg.hu