Kapaszkodj meg, már létezik az okos bugyi!
Tech ', Érdekes

Egyre több okos kütyüvel rukkolnak elő a különböző cégek, amik megkönnyítik az életedet. Az első nagyon meghökkentő találmány az okos tampon volt, ami egy Bluetooth-on keresztül figyelmeztet, ha cserélni kell. Bár sokat nem tudott az eszköz, könnyen el lehetett vele kerülni az olyan baleseteket, mint annak a 14 éves lánynak az esete, aki majdnem belehalt abba, hogy 1 hétig elfelejtett cserélni. Ezek után jött az okos óvszer, ami méri a pasik teljesítményét az ágyban. Most viszont egy újabb meghökkentő találmány érkezett: az okos bugyi.

A fehérneműkbe 6 picike szenzort építettek, ami folyamatosan méri a pulzusodat, a testzsír-százalékodat és a hőmérsékletedet, ezeket az adatokat pedig ráküldi a telefonodra Bletooth-on keresztül. Bár az eszköz tényleg nagy újításnak számít, (hiszen eddig még nem létezett intelligens bugyi) semmivel sem tud többet, mint mondjuk egy okos óra. Ennek ellenére azonban, majdnem 100 000 forintot kér el érte a Skiin nevű cég. Egyelőre még csak előrendelhetőek bugyik, amiket egyébként bokszeralsóban is gyártanak a férfiaknak.

Forrás, szerző: cosmopolitan.hu