Aktuális

Déliszél hadművelet - harci bemutató a Europehrob média támogatásával.

Déliszél hadművelet - harci bemutató a Europehrob média támogatásával.

2018. Augusztus 12.

Nem volt ez másként idén sem. Augusztus 12-én mintegy négyszáz szereplő közreműködésével elevenedett meg a második világégés – Alsó-Garam mentén zajló – egy-egy összecsapása. Az Európa számos országából érkező hagyományőrzők által életre keltett történelmi eseményen több mint ötezren voltak jelen. „Vidékünkön három hónapig állt a front, úgyhogy rengeteg háborús históriát ismerünk az idősek elbeszélései alapján. Ezek közül próbálunk minden évben más és más történetet feldolgozni az egyre több országból érkező hagyományőrzők segítségével” – mondta el Zsákovics László, majd hozzátette: „A hadi bemutató egésze előzőleg nincs elpróbálva, az egyes hadtestek parancsnokaival viszont mindig összeülünk, hogy megbeszéljük a stratégiai és taktikai elemeket. Sok múlik a csapatok vezetőinek improvizációs készségén, hiszen a bemutató akkor sikeres igazán, amikor a parancsnokok a lehető leggyorsabban ismerik fel a sokszor váratlanul adódó helyzeteket, és ügyesen reagálnak is rájuk.”(Ezt a cikket a Ma7-ról másolták: https://ma7.sk/tajaink/ujra-bdeli-szelr-fujt-oroszka-felett)